"Akciódús, minden percükben izgalmakkal tarkított jelenetek a Leszámolás a krumplis céklával című alkotás rendezőjétől! Kihagyhatatlan! Vigyázat, a rugdalós, hajtépős, fülsiketítő sikolyos, lefejelős és melegfrontos jelenetek miatt a közeljövőben gyereket tervező párok számára nagykorú felügyelete mellett sem ajánlott!"
Mióta beindult Mira mozgásfejlődése, értsd, egy pillanatig sem elégedett éppen aktuális helyzetével, és állandóna más pozícióban szeretne lenni, elég küzdelmes a szimbiózisunk. Mert a helyzetváltoztatással nincs gond, ha akarat és képesség, na és nem utolsó sorban a lehetőségek szerencsés módon egybeesnek. Ez persze a legritkább esetben van így - napont a max. 10 percen keresztül (az alvási időt is beleszámítva). Mert aki forogni tud, mászni szeretne, aki hason van, háton, aki háton hason, blabla és satöbbi. Rugdalózik evés közben (félreértések elkerülése végett éhes, és maga is enni szeretne) - és ez még a jobbik eset, mert sokkal izgibb, amikor ugyanezen műveletet közben beveti 2mm x 2mm nagyságú kardfogait. hajba csimpaszkodik játék közben (azt most nem említem, amikor kitépi a fülbevalómat, mert ahhoz képest, ahányszor nagy fülbevalót viselek, ritkán, és akkor is úgy kell nekem).
A pszichoterror eszközeivel akkor él, amikor nincs testközelben: az üveges már törzsvásárlói kedvezményt ad nekünk, az ablakok ugyanis nem bírják ezt a frekvenciát, a hisztimax nevű formáció hatására pedig ma még a mindenre elszánt édesapja is visszafordult kiszemelt úticélunk elérése előtt (kb. 20 km megtétele után).
A pont az i-re ma akkor került fel, amikor pár nyugodt perc reményében a lábamon hintáztattam, és úgy lefejelt, hogy a könnyeim folytak (na, nem örömömben) Ekkor gondoltam úgy, hogy ideje körbefutnom a tömböt. Vagy inkább a kerületet. Még jó, hogy az egyik legnagyobb Budapesten
Irtó mázlija a kis Golyófejűnek, hogy mindezeket bőségesen ellensúlyozza, amikor reggelente magam mellé veszem, úgy alszunk tovább. Kis kezét rajtam pihenteti, aztán egyszer csak arra ébredek, hogy halkan dumálgatva ébresztget, és az arcomba vigy... ööööö mosolyog. Olyan igazán zabálnivalóan. A körmeit rendszeresen vágjuk, agy a kis keze maricskolása ilyenkor nem fáj
Ui: De el nem cseréljük