Apának lenni a legjobb dolog a világon, szinte felfoghatatlan :) Rohannak a napok, a hetek, s arra sincs idő, hogy feldolgozzuk az élményeket. Vagy csak energiánk nincs már?! Sosem gondoltam volna, hogy képes vagyok valakit órákig csak nézni. Nézni, amint alszik. Amíg a kórházban volt, csak azt vártam, hogy mikor érek be hozzá. Várni, várni, várakozni, hogy hazaengedjék végre ... Nem is hittem el, hogy valaha megkapjuk Mirát a doktoroktól. Már arra gondoltam, hogy a nyolcadikas ballagását is itt kell majd megünnepelnünk :( Aztán egy napon 
...
Az életem (vagyis: -ünk) "kissé" megváltozott. Persze soha nem cserélnék senkivel! Régebben néha untatott, ha valaki csak egy témáról tudott unos-untalan beszélni, de most magamon is észreveszem, hogy félórákat töltök azzal, hogy pl. az etetés mikéntjéről filozofálok. Az már fel sem tűnik, hogy az áruházakban nem az ott töltött idő, hanem a sorok holléte változott egyik napról a másikra. Eddig rejtett, titokzatos részekre vetődtünk el, amelyek ezidáig semmit sem jelentettek. Nem is tudtam, hogy ilyen helyek vannak egy-egy boltban, mint külön pelenka-részleg, etetőszék-sarok, gyerekkuckó stb. Arról már nem is beszélve, hogy veszélybe került (s jó, ha teljesen ki nem halt, mint a mamutok
) a fő cél, amiért rá lehetett venni engem, hogy nagy bevásárlásokra menjek: a DVD-pult ... Ha legjobb barátomhoz átmegyek, akkor sem a filmek mustrája zajlik, hanem pl. Te már vettél pelenkázót? 
Mirus viszont mindenért kárpótol!
Kisbabás barátainknál is jelentkező megszokott kérdés (amit tőlünk is minden ismerős beszélgetésenként "csak" 4-szer 5-ször kérdez meg), hogy a van-e elég tejünk?! Mindezidáig ez a mondat nálunk csak egy helyzetben hangzott el: amikor a Vicát kérdeztem, hogy vett-e tejet a boltban a kakaómhoz ... Minden csak megközelítés kérdése.
Most rohanok fürdetni, mert ez az én feladatom ám!!!!!!!!!
