...hogy le akartuk szoktatni Mirust a cumisüvegezésről, amire a kórházban szoktatták rá. Ennek - utánaolvasás alapján felfedezett - módja, hogy kiskanállal kell adni az ételt a kisbabának, mindaddig, míg vissza nem szokik a cumisüvegnél nagyobb energiabefektetést igénylő szopizásra. Nagy lelkesen el is kezdtük a kanalazást, csak elég macerás volt, hogy minden etetés után sterilizálni kellett azt az egy szem műanyag kanalat. Minthogy van egy rakat szörpkevergető kanalunk, mondtam Tamásnak, hogy sterilizáljon már ki egy párat, hogy megkönnyítsük a dolgunkat.
Tamás annyira belelkesedett, hogy az összes szörpkevergető kanalat (kb. 10 darab) betette a sterilizálóba, majd azzal együtt a mikróba.
A végeredmény nem kíván sok kommentet.
Nem tudtam elképzelni, miért szakad a röhögéstől kint a konyhában.
Mikor behozta a harmad méretűre zsugorodott, és némi amorf formát felöltött (ld. melléket kép) kanalakat, gyUri Geller is megirigyelt volna bennünket. Mindenesetre én is dőltem a röhögéstől
UI: jelentem, ettől függetlenül a kanalas módszer 2 nap alatt elérte a célzott hatást