...a sírásról...
Ahogyan már ennyi időt együtt vagyok Mirával, egyre jobban értjük egymás kommunikációját. Azt látom, ha sír, akkor tényleg van valami baja. Az ekkora csöppségek még nem rafkósak, így nem az a célja, hogy ölbe kerüljön. Legalábbis azt hiszem... mert azért néha mégis gyanús Pötyi:)
... és a délutáni kiruccanásomról...
Tényleg szuper volt a hóesésben sétálni. Persze, már más szemmel teszem ezt, például valahogy kiélesedett a szemem a latyakban a babakocsival bajlódó anyukákra. Már láttam is magunkat, ahogyan én is törtetek Mirával
Indulás előtt mondom a Tamásnak, hogy ha a várttal szemben Mira megébredne, adjon neki enni a hűtőből. Persze kiröhögött... csakhogy az nevet a legjobban, aki a végén nevet
Mire én hazaértem, csak Tamás gyarapodó ősz hajszálai utaltak arra, hogy micsoda kalandban volt része kiccsaládomnak. Mira ugyanis megszeppenten pislogott a kiságyban. Mondom én, hogy egyre jobban kommunikálunk. Valójában én bíztattam fel, hogy leckéztesse meg egy kicsit Apát
. Ügyi voltál, Mirus
