Ma se péntek, se tizenharmadika nincs, de mintha ezt rajtam kívül semmi sem tudná ... Mintha ma minden összeesküdött volna ellenem. A diákokkal elmentem havas hegyeket mászni, de útközben a bakancsom szétesett (de legalább nem éreztem fáradtságot, mert lefagyott a lábam). A terv az volt, hogy sietek haza a fürdetésre, de Dobogókőnél a buszt 3 percen belül késtük le (a következő egy óra múlva indult) ... pár perc múlva aztán kiderült, hogy nem is késtük le .... a három órával ezelötti busz beleborult az árokba, s még mindig várják a traktort, hogy kihúzza. Akkor elérjük? ... Még a pótbuszt sem, mert az meg nem tudott befordulni az út mellett álló rengeteg kocsi miatt. Végül csak eljutottunk a HÉV-hez (a lábam is kezdett életre kelni a hibernálásból) - csak hazaérek ... A 4/6-os villamos is az orrom előtt ment el (ez szombat este nem túl bíztató) ... Végül az utolsó akadály: a 41-es villamos ... ezzel csak 4 megálló ... s már fürdethetek is. Perszeeeeeeeeee ... Három megállóval előbb lerobbant ez is (lelki szemeim előtt a Vica otthon elkezdte engedni a vizet a kiskádba) ... A villamosvezető jó 10 percig próbálkozik az indítással (beviszi a vizet ...), mire végre kinyitotta az ajtókat, hogy innét se tőled, se hozzád (vetkőztetés, peluscsere) ... elindulok gyalog. A gyors léptektől a lábam is életre kel, ami ügye nem mellékes szempont, ha az ember A-ból B-be akar eljutni (olajozás) ... 4 perc volt a 11 perces út, tépek a lépcsőn (... kiborított víz ...) Időben érkezem-e?! Igeeeeeeeeeeeeeeeen (bár a fagyott, havas cipőm levétele kb. ugyanannyi időmbe telt, mint a lerobbant villamostó hazajönni ... de itt vagyok ...)

Aztán kiderült, hogy a kisasszony egész este csak evett (még most is), így ma a fürdés elmarad, ha nem akarjuk, hogy minden visszajöjjön.

... azért evés után odabújt hozzám