Húztam-halasztottam, de ma már el kellett mennem NAAAAAAAGY-bevásárlásra, mert már a vésztartalék-pelenkák is elfogytak. Sosem volt kedvencem a bevásárlás, de egy-egy csellel, rá lehetett venni. Most, mióta Mirus sakkban tartja a Vicát, nincs mit tenni, ezt is nekem kell intéznem. Magamat viszont nehezebb átvernem ... A "csel" a régi: tuti lesz valami Dvd is a madaras-tescoban ... Így útra keltem, s megnyugtatásként (nehogy a kellő mértéknél nagyobb sokkot kapjak, netán 250 fölé menjen a vérnyomásom az óriási nyomástól, ami a vásárlási láz miatt nehezedik rám) egyből bevetettem magam a filmes sorok közé. Amikor már lényegesen több percet töltöttem ott, mint amit az egész délutáni hadműveletre szántam ... hát, bevásároltam.
Nem is gondolná az ember, hogy ilyen macera ez. A Vicával olyan könnyen szokott ez menni. Ő egy sor dolgot leszed a polcokról (aminek a nagy részét én itt-ott kipakolom), én nézelődök, s hipp-hopp otthon is vagyunk. Hát, most, hipp-hopp ... még mindig ott bóklásztam. Egyedül már rodeózni sem volt kedvem a bevásárlókocsival
A pénztárnál szokásos tippelős játékban sem volt ellenfelem ...
Arra azért nem gondoltam, hogy még a pénztárossal is meg kell küzdenem a végén. Mivel a Vica kártyája volt nálam, közölte, hogy ezzel nem fizethetek, mert nem az enyém ... ... s mindent vissza kell kódolnia ... Na, persze, pont az én nagy bevásárlásomat ... Végül azt mérlegelve, hogy vagy örökre elveszítenek egy "vérbeli kuncsaftot", vagy óriási érvhalmazomat (miszerint, ha én egy ismeretlen nő lennék, egy ismeretlen női kártyával, akkor sosem "bukok" le) figyelembe véve, de elengedtek ... Sikerült a bevásárlás :)