Mióta leérettségiztünk, és távolabbra kerültünk otthonról, eleinte minden hétvégén hazautaztunk. Később a hazautazások minden második hétvégére ritkultak, de a mindennapjaink része volt, hogy felkerekedünk és hazautazunk. Esküvő után ez annyival módosult, hogy onnantól már együtt kerestük fel mind a két szülői házat a hazautazós hétvégén. Tökélyre fejlesztettük a "hogyan együnk a másik szülőnél is, miután az egyik degeszre tömött" módszert
Ki gondolta volna, de elérkezett a visszavágó ideje
Drága szüleink unokájuk kedvéért lelkesen utazgatnak hozzánk hétvégenként, Tamás szülei pedig már két helyre mennek. Így ma Tamás nem is fogadta el kifogásként, hogy az Ilcsiéknél már ettek, nálunk is muszáj volt
Ezen a hétvégén mindkét nagyszülői oldal képviseltette magát, sőt, a nagynénik is cifráztak: volt itt Mira-nagynéni (alias Ágika), és Tamás-nagynéni Kerike személyében, szóval csúcstalálkozó volt. Ez ugyan az érintettek számára azzal a negatív hozománnyal párosult, hogy csökkent az egy személyre jutó "Mira az ölben" percek száma. Ugyanakkor jó volt együtt örülni kis Golyófejűnknek. Legalábbis mi nagyon szerettünk ennyi ember előtt büszkélkedni vele. Lassan Mira utaztatható nagyságúra nő, így addig élvezzük, hogy jönnek a nagyszülők. Mostmár azt is értjük, ők miért örültek nekünk mindig annyira. Jó, amikor itt vannak
