Egy éve nagy nap volt az életünkben... bizonyos blogolvasók emlékezhetnek rá. A Keletinél ültünk a Burger Kingben, és ugyan mindig szeretek barátokkal beszélgetni, de azért akkor már tűkön ültem
Péntekre akkor 23-a esett. Én reggel bizonyosodtam meg arról, amit pár napja már sejtettem. Minthogy mindig úgy képzeltem el a Nagy Bejelentést, hogy valami különleges legyen, nem akartam telefonon felhívni a Tamást. Azért annyiból kénytelen voltam beszélni vele, hogy mikor ér haza, hiszen a diákokkal kirándult. Ő természetesen jól bepörgött, hogy sosem szoktam ellenőrizgetni, mikor ér haza, egyébként is, ha "rövidítenek", akkor akár késő estére is eshet a hazaérkezés. Addigra meg már le volt beszélve a találka bizonyos blogolvasókkal Próbáltam cseles lenni, mondom apu kért meg valamire, el kell hozni valamit, egyedül nem tudom. Gondoltam, az Apósának csak nem mer nemet mondani. Azzal tettük le a telefont, hogy majd meglátjuk. 5 perc múlva cseng, hív a Szabi, hogy mit kell elhozni????????? Semmit, már megoldottam, mondom én kicsit letörve. Ennyit a cselekről
Mondanom sem kell, mire eljött az este, már virtuálisan majdnem összvesztünk, de aztán szokás szerint sikerült kiduzzognunk egymásból a békességet. Aztán jó ideig nem is volt eszünkben összekapni
Ha jól emlékszem, kedves barátunk a 11-es vonattal ment haza, ezt követően vettük az irányt hazafelé. Mondtam a Tamásnak, álljon meg valahol, sétáljunk kicsit. Nem is sejtett semmit, mégis tuttó helyet választott: a Gellért-hegynél a Sziklakápolnához sétáltunk fel.
Csukd be a szemed, szeretnék adni valamit.
(... és a kezébe nyomtam a kis színes játékkockát, amit aznap sikerült vennem)
Köszi, hogy mégis eljöttél Apafej. Vagy inkább Apa, mostmár mondhatjuk így...
És nem maradt el a filmes pörgetés A következő kérdése pedig az volt, hogy MIKOR VESZÜNK BABAKOCSIT????????????
Hát így esett a Nagy Bejelentés.