M&M a mai nap mottója: Mirával Muchán Tekintve, hogy a hétvégén bezár a kiállítás, és Miraszülők mégsem maradhatnak le egy szecessziós kiállításról, ma elmentünk a Szépművészetibe. Mirus a hordozókendőből szemlélte a színes képeket, aztán úgy döntött, neki ez hót unalmas, így inkább bealudt. Azt hiszem, régebben nem gondoltam volna, hogy pont én, és pont így hordozom majd a gyermekünket. Azóta viszont rájöttem, hogy ez nem is olyan ördöngős dolog. Az embernek nincs más dolga, mint bezsebelni az olvadozó tekinteteket. Szerencsére eddig negatív beszólásokkal nem találkoztunk, még a múzeumban sem.
Ja, és milyen kicsi a világ......... Araszolunk a Hősök terénél, amikor a szomszéd autóban megláttam Istit, unokatesóm férjét. Tamással váltottak pár szót a forgalomban, majd mindketten éppen leparkoltunk, így beszélgetni is tudtunk. Nagy falu ez a Pest
Sétáltunk még a Vajdahunyad váránál is, éppen egy kirakodós vásár volt, plusz csomó kaját lehetett kóstolni. Egy fazon rá akarta beszélni Mirát a halvirslijére, de gondoltuk, mégse ez legyen az első szilárd kajája. Márcsak pár hét, aztán jönnek a kóstolgatások. Úgy rohan az idő
Persze a nap végére azért Mira el is fáradt ... még küzd ezzel az egy nap egyszer alszom dologgal ... jaaaaaaaaaaa, és persze ki altatta el ölben megint, na, ki???? A "nem altatunk kézben" mozgalom ősharcosa, a Ne Altassunk Kézben Párt listavezetője --------------------- maga MIRAAPUKA
Szép kis nap volt, ideje kipihenni