állítólag a környezete neveli az emberbe. merthogy alapból nem félünk a sötéttől, a kutyától. Biztosan így lehet, mert hiába ismételgettem Mirának, hogy "polgári jogi szakvizsga", valahogy nem jelent meg a kis pofiján a rettegés, nem szorult össze a gyomra, de mégcsak egy halovány hüpp sem hagyta el a torkát Más kérdés persze az ijedtség, ami a váraltanra, kellemetlenre, szokatlanra való reakció - frissen kialakított, újabb pszichológiai elméletem (már vártátok, tessék bevallani) szerint. Előre félünk, utólag megijedünk a kellemetlentől, vagy annak hitt eseményektől.
Így aztán Mira sem félt előre attól, mit kap, ha nagymamája virágait fejestől tépi le. Jó, így utólag belegondolva a felbujtótól talán nem sok retorzióra kell számítani, nem
Aztán nem félt a vasárnap nagy eseményétől, a barackkóstolástól sem (bár szombaton cseresznyét nyalogatott). Ellenben jól megijedt
.... és nem félt a füllyukasztástól sem, de ismételten megijedt. Szerencsére fenti traumatikus események egyike sem tartott nála tovább 20 másodpercnél, így utólag is jó döntésnek tartom, hogy a füllyukasztáson minél előbb legyünk túl. Az ugye sosem volt kétséges, hogy sort kerítünk rá, és tessék, ennyire viselte meg Életünk Értelmét: